Esküvői együttműködés
Esküvőszervező vagy? Esetleg egy túlterhelt dekoratőr?
Debreczeni Bogi vagyok, és keresem együttműködő társaim, akik esküvőszervezéssel, dekorációk készítésével foglalkoznak!
Kapcsoljuk össze a tudásunk és alkossunk együtt örökre emlékezetes esküvői dekorokat!
A mooii már 2018 óta létezik, igazán kicsiben már ekkor elkezdtem a munkát benne, de csak tavaly nőtt csak igazán nagyot.
2024-re pedig azt tervezem, hogy teljes erővel készíthetem a termékeimet,
és ezzel idén még több elégedett menyasszonyt és vőlegényt üdvözölhetek az ügyfeleim között.
Szeretnélek felkérni Titeket egy jó hangulatú közös munkára, ahol tehetségetek és kreativitásotok összeolvadhat az általam nyújtott szolgáltatásokkal. Az esküvői termékeimmel emelném az általad szervezett/dekorált esküvő fényét, és úgy érzem, hogy az egyesített erőinkkel még szebb pillanatokat teremthetünk.
Kérhetsz meghívókat, ültetőkártyákat, köszöntő táblát és minden mást, ami nem is jutott még eszembe! :)
Fő profilom a plotterrel vágott vinyl matrica, amit ragaszthatsz fémre, festett fára, műanyagra vagy üvegre/tükörre is! De készítettem már autóra is feliratokat az ifjú párnak, és falmatricát is!
Ha érdeklődsz a lehetőség iránt,
kérlek írj egy e-mailt vagy hívj fel!
Örömmel várom az első beszélgetést és találkozást, és persze a közös alkotást!
A webshop mellett működik egy Meska oldalam is, az ott kapott értékeléseket itt olvashatod: mooiidesignmeska.hu